Alapítványunk, mint a Sajátos Nevelési Igényű Tehetségeket Segítő Tanács végrehajtó szerve Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata és a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége támogatásával 2015. április 18-án rendezte meg a IV. Országos Szépíró Verseny döntőjét.
A diagnosztizáltan sajátos nevelési igényű, illetve beilleszkedési, tanulási, magatartási zavarral küzdő, 1-12. osztályos tanulók számára meghirdetett versenyre 350 település 644 intézményéből 9261 diák jelentkezett. A gyerekeket több, mint 800 pedagógus készítette fel. Az országos döntőn az öt kategória legjobb 300 versenyzője vett részt.
A versenysorozat fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége volt.
Az egész napos program több részre tagozódott:
Amíg a gyerekek a versenyfeladatot írták, a kísérő szülők és pedagógusok szakmai előadásokat hallgattak Simon Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkártól, Kovácsné Dr. Nagy Emesétől, Dr. Gyarmathy Évától, Szekeres Páltól és Salamon Esztertől.
A feladatokat különböző művészeti ágak elismert képviselőiből álló zsűri bírálta el. A zsűrizés ideje alatt a gyerekek tucatnyi játékos, logikai, ügyességi, szórakoztató műhely foglalkozásain próbálhatták ki magukat.
Eredményhirdetés előtt szintén SNI-s és BTM-es, más területeken tehetséges gyermekek adtak gálaműsort hangszeres zenével, szavalattal, énekkel, tánccal.
Az eredményhirdetéskor segítségünkre volt Kulcsár Edina szépségkirálynő is.
Támogatóinknak köszönhetően minden kategóriából az első 10 helyezett gyermeket tudtuk megjutalmazni, így összesen 50 versenyző kaphatott ajándékot.
Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a szervezésben, felkészítésben, lebonyolításban pro bono résztvevő segítőknek, pedagógusoknak és támogatóinknak.